A gyerekek és háziállatok - Tippek, Tanácsok - PetPacks

A gyerekek és háziállatok

Magyarországon körülbelül a háztartások kétharmada tart kutyát, és legalább a fele tart macskát. Vidéken jellemzően mindkettőt. De ne feledkezzünk meg az egyéb háziállatokról sem. Elmondható tehát, hogy a legtöbb családdal házi kedvenc is él. Ez különösen jelentős olyan háztartásoknál ahol együtt élnek gyerekek és háziállatok.

A családalapítás folyamatában biztosan felmerül a gyerekek és háziállatok együttélésének a kérdése. Ez a dilemma azért foglalkoztatja az embereket, mert tisztában vannak azzal, hogy hatalmas változások fognak végbe menni a család életében. Legyen szó arról, hogy a már meglévő háziállat mellé érkezik egy kisbaba, illetve arról, hogy már vannak gyermekeink, de szeretnénk, vagyis ők szeretnének háziállatot.

A gyerekek és háziállatok boldoggá teszik egymást

Szinte minden gyerek kívánságlistájának az elején a háziállatok szerepelnek. Amivel pedig igazán nincs semmi baj, hiszen a gyerekek és háziállatok együttéléséből mindkét fél csak profitál.

Bármilyen háziállat tartása hasznos az ember számára, hiszen komoly személyiségfejlődésen megyünk keresztül, amikor kutyát, macskát, hörcsögöt, bármilyen kis kedvencet nevelünk. Tudatosodnia kell bennünk, hogy az állattartás komoly felelősséggel jár, és mindeközben egy szeretetteljes, bizalmi kapcsolat alakul ki gazdi és háziállat között.

Gyerekek és háziállatok együttélése során a gyerekek megtapasztalhatják azt, hogy a viselkedésük és a tetteik milyen hatással vannak más élőlényekre.

A gyerekek felelős gazdivá nevelése, avagy a gyerekek és háziállatok kapcsolata

A gyerekek megtanulják, hogy ha vadul nekiesnek egy cicának vagy egy kutyának, húzgálják a szőrét, a fülét, erősen rácsapnak, akkor az bizony fáj az állatnak. Akár rosszul is reagálhatnak a kis kedvenceink. Ilyen esetekben a macska például karmolhat, a kutya vagy hörcsög haraphat, a madár csíphet, de ne legyünk előítéletesek.

Tömérdek időt kell arra fordítani, hogy megtanítsuk a gyerekeknek, mit szabad, és mit nem tenniük az állatokkal, hogyan szabad velük viselkedniük. Megtudják, mit jelent tisztelni és tiszteletben tartani egy másik, hozzájuk hasonlóan kiszolgáltatott, másoktól függő élőlényt. Amennyiben ez megtörtént, akkor egy életre szóló barátság születhet a gyerekek és a háziállatok között.

Ezért elmondható, hogy óriási szerencse éri azokat, akiknek már gyerekkorukban van háziállatuk. Biztosak lehetünk abban, hogy bármilyen állatkánk is van, az végtelen örömforrást jelent a gyerekeknek (és persze a felnőtteknek is).

Allergia a háziállatok szőrére

Sajnos vannak, akik ódzkodnak a háziállat tartásától, hiszen az állatok szőrösek és a szőrt el is hullatják a lakásban. Ezt a higiéniai körülményt sokan nem tudják elfogadni, főleg nem gyerekek esetében. A dolog pedig még csak fokozódik abban az esetben, ha gyerekeknél allergiás reakciót vált ki a háziállatok szőre vagy tollazata.

Azonban erre is van megoldás. Például számos faj között létezik már kopasz, mint például a kopasz macska, kopasz kutya, de akár még tengerimalac is. Tehát ez a probléma – vagy inkább kifogás – úgymond teljes mértékben kiküszöbölhető.

A saját háziállat boldoggá teszi a gyerekeket

Egy háziállat feltétlen szeretetet és bizalmat mutat az ember felé. Ez különösen a kutyák esetében van így, aki rendkívüli módon kötődnek az emberekhez. Nem véletlen, hogy a gyerekek személyiségfejlődésére kimondottan jó hatással van egy háziállat, hiszen az olyan személyiségvonások fejlődését teszi lehetővé, mint a rendszeresség, a felelősségtudat, az empátia, a feltétel nélküli elfogadás.

A gyerekek már egészen fiatalon kivehetik a részüket az háziállatok gondozásából. Kisgyermekként már ők adhatják nekik a vizet és a tápot, később egyéb feladatokat is rájuk bízhatunk. Mígnem elérik azt a kort, amikor teljes mértékben ők vehetik át a gondozásukat.

A gondoskodás fontossága előtérbe kerül a háziállatot tartó gyerekeknél. Itt nem kizárólag az etetésre, itatásra, tisztán tartásra gondolunk, hanem az együtt eltöltött minőségi időre, kedvencünkkel közös játékra. Ahol megtapasztalhatják, hogy az ő közreműködésükkel hogyan nevelkedett fel, milyenné vált az a háziállat.

Annál nagyobb öröm nincs is, mint amikor hazaér a család, a kutyus vagy a cica pedig fut elénk, illetve a papagáj hangos rikácsolással köszönt minket, vagy a hörcsögünk beleugrik a kis mókuskerekébe örömében.