Előítéleteink kutyafajtákkal szemben - Pitbull - Állati infók - PetPacks

Előítéleteink kutyafajtákkal szemben – Pitbull

Ez egy rendkívül érdekes és sokrétű kérdés, ami már régóta foglalkoztatja a közvéleményt. Ha meghalljuk, hogy valaki emlegeti a pitbull, rottweiler, dobermann és hasonló kutyafajtákat, akkor két táborra szakadnak az emberek. Az egyik tábor azonnal felhorkan, gyilkost kiált, és ezeknek a fajtáknak már-már a kiirtását követelik. Igen, sajnos vannak ennyire radikális emberek.

A másik csoport pedig kiáll ezek a fajták mellett, mi több a kedvenceik közé sorolja, mert azt hangsúlyozzák, hogy egy kutya nem eredendően agresszív, hanem a neveltetésük, vagy éppen annak hiánya teszi azzá őket.

A szakértők szerint a kutyák agresszív magatartását és az ebből adódó gondokat fajtától, kortól, nemtől és mindentől függetlenül a gazda hozzáértésének hiánya okozza. Ezek a testileg és pszihésen is erősebb fajták, rutinosabb gazdát, magasabb fokú hozzáértést, de mindenek előtt tiszteletet igényelnek.

Egyetlen kutya sem születik agresszívnek!

A kutyatulajdonosok között is akadnak olyanok, akik kicsit sincsenek tisztában azzal, hogy a kutyájuk olyan lesz, amilyenné ők nevelik vagy éppen nem nevelik őket. Egyszerűbb a felelősséget elhárítani magukról azzal, hogy a fajtajellemzőként megjelenő harcias, védelmező személyiségjegyek már születésükkor kódolva vannak a kutyákban.

Az vitathatatlan tény, hogy a különböző kutyafajták meghatározott célokra lettek kitenyésztve. A kutyafajták feketelistájának élén a terrierek szerepelnek. Első helyen a Pitbull, majd őt követi a Staffordshire Terrier.

Nagyon sokszor sajnos a média is segít ezeknek a fajtáknak a „démonizálásában”. Főleg akkor, amikor olyan hangzatos címekkel töltik meg az újságokat, hogy vérszomjas pitbull, gyilkos staffordshire stb.

Olyan hatást próbálnak kelteni, mintha a pitbull maga lenne a négy lábon járó ördög, fenevad, aki elől menekülni kell, mert minden útjába kerülő életet elpusztít.

A statisztikai adatokat kihasználva szándékosan ferdítik a közvélekedést pl. olyan cikkekkel, aminek a címe „A legagresszívabb kutyafajták” és a cikkben a legtöbb halálos kimenetelű támadás statisztikáját közlik. Igen, a Pitbull ölésre és harcra lett kitenyésztve, nem meglepő, hogy a halálos kimenetelű támadások listáját vezeti, de ettől nem ez a fajta lesz a legtöbb támadás első helyén.

Meglepő lehet sokak számára, de a legtöbb támadást ember és állat ellen is a kistestű elkényeztetett ölebek hajtják végre, de mivel ezek a fajták jóval enyhébb sérüléseket okoznak, sokan legyintenek rá. Az nem elég érdekes, hogy a „zsebkutya” már harmincadik alkalommal támadta meg a gazdáját és ezzel horzsolásokat okozott a kezén.

Ne hagyjuk magunkat becsapni! Minden kutyának egy jó vezetőre van szüksége, csak az erősebb kutyák esetében „nagyobb téttel játszunk”.

A pitbull maga a fenevad! Vagy mégsem?!

Mivel harcra tenyésztették ki őket, így nem csoda, hogy rossz hírnevük elterjedt a világban. Manapság azonban már nincsenek kutyaviadalok (legalábbis legálisak), a társadalom mégsem tudja fenntartások nélkül befogadni ezt a kutyafajtát.

Minderről pedig nagy mértékben tehetnek a felelőtlen kutyatenyésztők, vagyis inkább szaporítók, az illegális viadalokat szervezők és látogatók, valamint a felelőtlen tulajdonosok is.

A felelősség a miénk

Bizonyos fajták veszélyessé nyilvánítása az egyik legnagyobb hiba az emberek részéről. A tény azonban az, hogy nem mindenkinek való akármilyen kutya.

A fent említett fajták, mint a pitbull, a dobermann, a rottweiler mind olyan kutyák, akiknek határozott és következetes gazdi kell. Aki nem ijed meg az árnyékától, szabályokat és korlátokat állít fel, tudja rendszabályozni, irányítani az ebet, foglalkozik vele, valamint a megfelelő módon tanítja, neveli és szocializálja.

Egy bizonytalan, határozatlan, nemtörődöm gazdinak könnyen a fejére nőhetnek ezek a magabiztos, erős jellemű kutyák. És nőnek is!

Ha azonban a szükségleteiket minden tekintetben kielégítő nevelésben részesülnek, játszanak, mozognak, „dolgoznak”, szeretetet kapnak, akkor kenyérre lehet kenni őket és a legjobb társak lesznek. A rosszul szocializált, nevelt kutya azonban agresszív viselkedést mutathat más kutyákkal és emberekkel szemben is.

DE! És ez az, amit nagyon sokan figyelmen kívül hagynak. Bármilyen rosszul szocializált kutyafajta agresszív! Lehet az tacskó, westie, yorki, border collie, labrador, golden retri vagy bármilyen keverék.

Ezek is ugyanúgy megtámadhatnak minket a parkban, vagy ölre mehetnek más kutyákkal. De ez nem kavar akkora port, mint amikor ezt egy harcra vagy védelemre kitenyésztett kutya teszi meg. Mivel a pitbullok, rottweilerek testfelépítése robusztus, így veszélyesebbek is.

Bár szerintem egy labrador ejtette harapás sem lehet túl kellemes dolog. De például róluk nem terjedt el az a tévhit, hogy agresszívek, holott annak a fajtának a képviselője is támadt már emberre.

We ♥ pitbull (is)

Amit hangsúlyozni szeretnénk az az, hogy ne diszkrimináljunk kutyafajtákat csak azért, mert harcra vagy őrző-védő munkára tenyésztették ki őket. Nem ez teszi őket életveszélyessé, hanem az emberi hozzá nem értés és rossz nevelés.

A PetPacks csapata induláskor zászlójára tűzte ki, hogy segíteni fogja a pitbullokat és bevétele 1%-ával támogatta és a jövőben is támogatja majd a Cerberos Pitbullmentő Alapítványt. Náluk sok kutyus, pitbull és Staff kerül elhelyezésre, akik rehabilitációra és gazdira várnak. Náluk is a leggyakoribb ok, amiért hozzájuk kerül egy kutyus a felelőtlen, hozzá nem értő gazda!

Ezek a kutyák is (és mindegyik) megérdemlik azt, hogy szerető család tagjai legyenek, hogy sok szeretetet és odafigyelést kapjanak és megfelelő neveltetést.