A behívás és a kutya
A behívás az egyik legfontosabb dolog (a séta mellett) a kutya-gazdi kapcsolatokban. Ebben a viszonyban nem azért az ember a „főnök”, hogy bebizonyítsa a dominanciáját, hanem azért, mert a kutyák igenis igénylik az iránymutatást. Szükségük van arra, hogy megmondják nekik, mit csináljanak.
Ha ez nem történik meg, akkor kitalálnak dolgokat saját maguk szórakoztatására. De egyáltalán nem biztos, hogy az tetszeni fog nekünk. Sőt, még az is megtörténhet, hogy veszélyes helyzet alakul ki…
Mit jelent a behívás?
A kutya behívása nem jelent mást, mint hogy a kutyád hosszú pórázon vagy szabadon, póráz nélkül sétál, és amikor mondod a nevét és a vezényszót, akkor azonnal odamegy hozzád.
A hangsúly azon van, hogy gondolkodás, hezitálás nélkül odamegy hozzád! Függetlenül attól, hogy hol van, milyen ingerek veszik körül. A jól kiképzett kutya minden körülmények között hallgat a behívásra, ám egy átlagos házi kedvencnél örülni szoktunk (sajnos) az 50-60%-os behívásnak, azaz az esetek felében jön csak oda hozzánk. A másik felében túl erős inger éri, ahhoz hogy engedelmeskedjen és ellenálljon a kísértésnek. Gyakoribb ilyen esetek például az idegen kutyával való találkozás, étellel kínálás vagy egy zsákmányállat észrevétele.
A behívás olyan helyzetekben fontos, amikor a kutyád veszélybe kerül, vagy veszélybe sodorna más embereket, állatokat. Ez a kutyatulajdonos felelőssége, és az is, hogy ezt megtanítsa a kutyájának. Neki kell felismernie a veszélyeket, hogy elkerülje azokat. Ehhez pedig alapvető dolog, hogy a kutya stabilan behívható legyen. Amint elhangzik a neve és a vezényszó, azonnal indul a gazdi felé. Nem cammog, nem nyúlik, nem hezitál, hanem határozottan és gyorsan a gazdihoz fut.
Akár a kutya kiképzésének mércéjeként is tekinthetjük ezt.
A behívás az egyik legalapvetőbb dolog, amit a kutyának meg kell tanulnia. Első a neve, utána pedig ez. És ez az egyik legnehezebb feladat is, ami hosszas, a kutya egész életén át tartó gyakorlást igényel. A cél pedig, hogy bármikor, bárhol, bárhonnan stabilan be tudjuk hívni.
Minden más csak ez után jön a fontossági sorrendben.
Miért olyan nehéz a behívás?
A mindennapok során igen gyakran találkozunk idegesen kiabáló gazdikkal, akik nem tudják behívni a kutyáikat.
A kutyák ösztönlények, akármennyire is megszelídítettük őket. Egy séta során őket lekötik az illatok, a különböző külső ingerek. Valahol természetes is, hogy nem teljes mértékben ránk figyelnek.
Behívás esetén ebből a csodavilágból zökkentjük ki. Valljuk be, ez nem egy egyszerű dolog.
Már kölyökkorban el kell kezdeni a tanítását, amiben iszonyatosan következetesnek kell lennünk, még ha sokszor nehéz is.
Eleinte olyan helyen kezdjük a kiképzést, ahol nincsenek zavaró ingerek. Először rövid pórázon gyakoroljunk. Sétáljon láb mellett, a neve és „lábhoz” vagy „gyere” vagy a „hozzám” vezényszó hallatára pedig menjen a lábunkhoz.
Természetesen jutalomfalattal, illetve akár a kedvenc játékával is jutalmazhatjuk. A lényeg az, hogy pozitív megerősítést adjunk számára mindig, hogyha odamegy hozzánk. A stabil behívás tanításának alapelve, hogy a kutyusnak is tényleg jó biznisz legyen a feladat teljesítése. Használjunk olyan jutalomfalatot, amit ritkán kap és nagyon szeret. Sajt, felvágott, virsli, stb.
A következő lépés a hosszú póráz, később hosszú vezető, majd az ingerekben gazdag környezet, pl. utca, park, erdő, kutyafuttató. Természetesen eleinte kizárólag csak pórázon sétáljon, még az erdőben is. Akár életveszélyes helyzetbe is kerülhet, ezért nem érdemes kockáztatni.
Pórázon vagy póráz nélkül?
Csakis akkor hagyjuk kutyánkat póráz nélkül futkorászni, ha 100%-ig biztosak vagyunk abban, hogy az első szavunkra odajön, bár a személyes véleményem, hogy soha ne legyen póráz nélkül, ahol a legkisebb veszély is előfordulhat (főleg városban). Az én kutyám kizárólag hatalmas jól belátható réten, mezőn és a futtatóban lehet póráz nélkül.
Ha már nagyjából stabil a séta és a behívás, póráz nélküli séta helyett használhatunk övre akasztható pórázt a hagyományos helyett, hogy ne kelljen fogni.
A hosszú pórázzal, hosszú vezetővel érhetünk el igazán jó eredményeket. Hagyjuk, hogy a kutya eltávolodjon tőlünk, majd egy bizonyos távolság vagy idő után behívjuk. A név és a „lábhoz”, „gyere”, „hozzám” elhangzásakor elkezdjük magunk felé húzni a pórázt. A kutya így összeköti a vezényszót a tevékenységgel. Mikor mellénk ért jutalomfalattal erősítsük meg, hogy ez a számunkra kívánatos viselkedés.
Amikor eljutunk arra a szintre, hogy behíváskor nincs szükség a póráz meghúzására, akkor elkezdhetjük gyakorolni póráz nélkül is, de a helyszín választásra ügyeljünk.
Sajnos sokan vannak, akik azt mondják, hogy el sem merik engedni a kutyát, mert úgysem jön vissza, elszökik, stb. Pedig muszáj lenne, hiszen másként hogyan tanulhatná meg? Mezőn, réten, focipályán, kutyafutiban és számos elkerített helyszínen elkezdhetünk vele gyakorolni. Sosem késő elkezdeni foglalkozni egy kutyával. Ilyen helyeken nem eshet baja és könnyen megfogható, ha nem akar visszajönni.
Bízzunk a kutyánkban, és bízzunk magunkban!
Eleinte ne engedjük nagy távolságra és elkerített helyen kezdjünk. Majd időről időre fokozatosan növeljük a távolságot ameddig még hagyjuk elmenni. Ha nem engedjük el, soha nem fogja megtanulni a behívást.
Kezdetben (és később is) biztosan adódik majd, hogy nem azonnal reagál, vagy kisebb-nagyobb kitérőkkel jön csak oda hozzánk.
Ilyenkor nagyon fontos, hogy ne kiabáljunk vele, ne dühöngjünk. Attól a kutya is csak még feszültebb lesz, és még annyira sem fogja teljesíteni az utasításainkat.
Legyünk türelmesek vele, adjunk neki időt, legyünk jó tanárai! Ha kialakul a megfelelő gazdi–kutya bizalmi kapcsolat, akkor nem lesz gond a behívással.
Jó taktika, ha nem indulunk el az irányába ha vonakodik jönni, hanem inkább az ellenkező irányba indulunk miközben hívjuk. A legtöbb kutya fejében az játszódik le ilyenkor, hogy lehet ott valami érdekesebb, mint ami itt van, mert a gazdi arra mozog.
Sok sikert kívánunk a minél jobb behíváshoz! :)
