Kedvenceink és a zajfóbia

Kis házi kedvenceink nem unatkoznak az év folyamán. Télen a hidegtől óvjuk őket, nyáron a hőségtől szenvednek, vagy egy-egy hangos, mennydörgéssekkel tarkított, jó kis nyári zivatar az, ami felborzolja a kedélyeiket és a szőrüket is. Ilyenkor tudnunk kell, hogy zajfóbia van-e a háttérben és ha igen kezelnünk kell.

Ahogy minden mást, úgy ezt is másképpen viseli minden kutya, macska, bármilyen háziállat. Lehet, hogy egyik végigalussza az egészet, és azt sem tudja, mi történt. Esetleg kiáll az udvar közepére és elkezdi ugatni a mennydörgést. A másik viszont már órákkal a vihar, zivatar érkezése előtt nyugtalan.

Az a baj ezzel a dologgal, hogy sajnos annyira fel tudják izgatni magukat, hogy akár még szívroham vagy agyvérzés is lehet a dologból.

Fontos az, hogy idejében felismerjük a jeleket, ha az állatunk ideges, kiváltképp akkor, ha tudjuk is az előrejelzésből, hogy várható vihar. A felismerés után pedig azonnal cselekedni kell.

Mi az oka a félelmüknek?

Mind tisztában vagyunk vele, hogy az állatok hallása ezerszer jobb, mint az emberé. Ami nekünk távoli zajnak tűnik, azt ők felerősítve érzékelik. Természetes, hogy megrémülnek.

Az állatok túlzott érzékenységét a hangokra zajfóbiának vagy zajérzékenységnek nevezzük.

Zajfóbia alatt értünk minden olyan indokolt vagy indokolatlan félelmet, amit a hangos zajok váltanak ki belőlük. Ilyen a mennydörgés, a petárda, a lövések, nagyon hangos járművek, de lehet akár egy hétköznapibb dolog is pl. egy csattanás, ahogy leesett egy használati tárgy az asztalról (mert lelökte a macska).

Vihar idején ezek az állatok irracionális módon félnek, és emiatt úgy is viselkednek. Mintha nem is a mi kis kedvencünk lenne, hanem egy idegen lény, aki teljesen kiszámíthatatlan.

Hogy valójában mi az oka a félelmeiknek, azt nem tudjuk pontosan. Vannak állatok, akik már születésük óta félnek, ha jön a vihar vagy más hangos zaj. Viszont olyan eset is akad szép számmal, ahol éveken keresztül semmi ilyen jellegű probléma nem jelentkezett. Aztán egy napon valami átfordult, és onnantól kezdve pánikolva menekül az állat az első villámláskor.

Ilyenkor bekapcsol náluk az az ősi ösztön, hogy ha veszély közeleg (márpedig egy vihar bizony veszélyt jelent), akkor biztonságos menedéket kell keresniük. Ez pedig általában bent van a lakásban, közvetlenül a gazdi mellett, akit természetesen nem hagynak el semmi pénzért ilyen veszélyes helyzetben.

A zajfóbia, zajérzékenység tünetei

Amennyiben az alábbi tüneteket tapasztaljuk a kis kedvenceinken, akkor azonnal reagáljunk. Megpróbálunk fokozatonként haladni a legenyhébbtől a legrosszabb tünetig:

  • hátracsapott fülek
  • tág pupillák
  • fokozott éberség
  • szapora lihegés
  • a gazdin való csüngés
  • nyugtalanul járkálnak, nem találják a helyüket
  • szófogadatlanok
  • remegnek
  • bepisilnek, bekakilnak a félelemtől

Semmiképpen sem szabad figyelmen kívül hagyni a jeleket, mert nagyon súlyos egészségügyi következményei lehetnek a dolognak. Ha egy kutya vagy macska már eleve fél a hangos zajoktól, akkor annyira ideges tud lenni, bepánikol, hogy akár még rosszullét is lehet belőle.

Sokszor hallunk olyan híreket, hogy tűzijáték, petárdázás vagy vihar idején sok kutya, macska megszökik otthonról. Ami valahol érthető is, hiszen nagyon félnek. Ha pedig nem biztosítunk nekik megfelelő menedéket, akkor keresnek maguknak. Legyen az bárhol is.

Sajnos azonban a szökésen kívül súlyosabb következményei is lehetnek a dolognak.

Erős zajfóbia, zajérzékenység esetén

Sok helyen minden egyes szilveszter rettegésben telik. Egyes kutyusok szinte önkívületi állapotba kerülnek, amikor meghallják a petárdákat. Pedig a tőlük telhető legtöbbet megteszik a gazdik. Orvossal konzultálva már előre nyugtatót adhatnak neki, búvóhelyet biztosítanak számára, ahová rádiót is tesznek, hogy kellemes zene szóljon neki, ne hallja a durranásokat. Valaki végig ott volt vele, nem hagyták magára, de hiába. Annyira fél, annyira stresszel, hogy sokkot kaphat. Ilyen esetekben sajnos előfordulhat, hogy hiába jön az orvos azonnal és két-három napon át adja neki az injekciókat, sajnos elveszíthetjük.

Mindezt csak azért, mert valakik számára a szilveszter nem szól másról, csak a petárdáról. Nem számít nekik, hogy ez mások háziállatának az életébe kerülhet.

Ha te is észleled kutyusodon a félem, zajfóbia tüneteit, akkor ezeket módszereket érdemes alkalmazni:

  • menedéket, búvóhelyet kell biztosítani a számukra
  • zárjuk be az ablakokat ajtókat, hogy csökkentsük a beszűrődő zaj hangerejét
  • mivel nagyon jó a hallásuk, így nagyon nehéz lesz, de meg kell próbálni a zajt elnyomni pl. kapcsoljuk be a tv-t és hangosítsuk fel kicsit jobban
  • esetleg próbáljuk meg elterelni a figyelmüket
  • kérjük ki szakember tanácsát
  • és talán a legfontosabb, hogy maradjunk a kedvencünk mellett, ne hagyjuk magára ilyen helyzetben (jó ha tudják, hogy ott vagyunk nekik, de a simogatással és babusgatással bánjunk szűkmarkúan, nehogy megerősítsük, hogy a félelem ilyenkor helyes viselkedés)